Versenyzünk World Robot Summit 2018-on Japánban!

Örömmel tudatjuk, hogy a Rescube csapat októberben versenyez a World Robot Summit 2018 versenyen Tokióban.

Kutató mentő robotunkkal a Standard Disaster Robotics kategóriában indulunk, ami sok elemében hasonlít a korábbi versenyeinkhez.

Érthető módon Japánban nagyon sokat foglalkoznak a katasztrófahelyzetek kezelésével és mivel robotok terén is a világ élén járnak, helye van itt egy világbajnokságnak.

A tavaszi németországi RoboCup German Open óta fejlesztettünk a robotkarunkon, így ügyesebbé, pontosabbá vált és az egész robotot újraépítettük modulárisabban. Korábban sosem kellett repülőn szállítanunk még ezt a gépet, és bizony így sem lesz egyszerű poggyászként szállítani majd.

Találkozunk ausztrál, osztrák, német és indiai barátainkkal és reméljük új ismerettségekre is szert tehetünk Japánban.

Talán 2020-ban visszatérünk újra, amikor az Olimpiához kapcsolódóan egy igazán világraszóló robotikai versenyt rendeznek majd WRS2020 néven, melynek kutató-mentő robotos kategóriája már egyenesen a fukushimai erőmű modelljében lesz megrendezve.

Addig is nézzétek milyen szép promó videót készítettünk, és likeoljátok, subscribe meg minden 🙂

RoboCup sikerek

Idén is megrendezésre került Magdeburgban, Németországban a RoboCup German Open, mely a kutató-mentő robotok számára az Európabajnokság helyszíne.

Idei “R18” robotunk szerkezetét tekintve nagyon hasonlít az elmúlt két év robotjaihoz, ám teljesen új építés, és számos részlet változott előnyére:
– a robotkarunk precízebb, könnyebb, erősebb, hosszabb és nagyobb a mozgásterülete (mindezt egyszerre nem könnyű!)
– több kamerával több nézőpontból jobb minőségű képet lát az operátor, de kevesebb a sávszélesség felhasználásunk eközben
– a fedélzet kialakítása miatt a robotkar mozgásterülete szabadabb, a robot alacsonyabb
– nagyobb fedélzeti számítási teljesítmény
– alacsonyabb össztömeg
– jobban tapadó és tartósabb kerekek
– több vezetést segítő félautomata funkció
– számtalan apró trükk itt-ott
– esztétikusabb megjelenés

A fejlesztés rengeteg energiát vett igénybe, de megérte, hiszen a 2018-as európa bajnokságon a Rescube csapat:
– Mobilitásban: Első helyezést
– Ügyességben: Első helyezést
– Kis méretű robotok között: Első helyezést
– Összesítettben: Második helyezést ért el.

RoboCup Díjak

Díjeső

Robotunk az első naptól kezdve végig sorra teljesítette a feladatokat, a legnehezebb pályákon is, a legösszetettebb ügyességi feladatoknál is, és komoly szervíz nélkül viselte sorsát.

Kislétszámú delegációnk – Abonyi Zoltán, Borvendég Mátyás és Kopiás Péter – sikeréhez hozzájárult sok barát, családtag és itthon maradt vagy külföldre utazott csapattag, akik munkájukkal, lelkesedésükkel és támogatásukkal segítették a megfeszített munkát, köszönjük!

Külön köszönet illeti az AccessPoint Kft.-t, hiszen idén is kifogástalanul működött a rádiós kapcsolatunk, utazásunkat Sándor Tamás közreműködése révén az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara támogatta és sokat segített a Götz Kft. a megfelelő kerékalapanyag beszerzésében!

És íme az összefoglaló videónk, ahol a robot éles mobilitási és ügyességi küldetéseiből láthattok szemelvényeket:

Nocsak! Véletlenül idekerült egy link a World Robot Summit konferenciáról és katasztrófavédelmi robotversenyről… Watashi wa hotondo nihongo o hanasemasen.

Terveink 2018-ra

Kedves Barátaink,

Nagyon elfoglaltak voltunk tavaly év vége felé. Ahogy hallhattátok, az Enrich erőműlátogatásunk után néhányan neveztünk az IAEA Robotics Challenge-re, majd meg is nyertük azt az úszó robot kategóriában.

Bár ez a kaland sok energiánkat lekötötte, azért a Kutató-Mentő robot téma sem áll meg, és készülünk Németországba, Magdeburgba, hogy újra megmérettessük magunkat a RoboCup German Open 2018-on.

Az R18-as robotunk hasonló lesz a tavalyi géphez, de minden alkatrészén kicsit igazítunk, és a szoftveren is dolgozunk természetesen.

Íme az új megfogó, ami nem csak kisebb és könnyebb a tavalyinál, de erősebb is:

Compact gripper for the R18 robot arm.

Bár az idei kanadai RoboCup Világkupára anyagi okokból nem tudunk elutazni, a German Open-en minden tőlünk telhetőt megteszünk, és a 2019-es Világkupára koncentrálunk.

Ha érdekel a kutató-mentő robot téma, és szívesen robotoznál velünk, dobj egy üzenetet a Kapcsolat menüben, és üljünk le egy szóra.

Enrich összefoglaló

Néhányan már tudjátok, hogy jártunk ausztriában az Enrich – First European Robotics Hackathlon-on, ahol R17 nevű robotunkkal sugárzást mértünk, térképet készítettünk és összeszedtünk pár valódi sugárforrást a Zwentendorfi atomerőműben.

A felkészülés során természetesen sok munkára volt szükség, és meg kellett oldanunk a vasbeton épületben a vezeték nélküli kommunikációt, valamint a dozimétert, és a nálunk levő Rubedo CVM sztereókamerát is illesztenünk kellett rendszereinkhez.

Az alábbi videón az egyik éles futamunk összefoglalója látható, ahol a 40 méteres emelkedés után találkozott a robot a cobalt-60 izotópokkal, néhol az operátor szemszögéből is.

Megtisztelő volt találkozni a szakterület elismert személyiségeivel kutatási és ipari területről is, akik azokat a gépeket építik melyekre számíthatunk szükség idején. Ennél hitelesebb incidens szituációt nehéz elképzelni.

A szervezők – Austrian Armed Forces, EVN, Fraunhofer FKIE and European Robotics mindent megtettek, hogy a részvetők, látogatók jól érezzék magukat és hasznos tapasztalatokkal gazdagodjanak, miközben természetesen a biztonságunkról is gondoskodtak.

Üdvözöljük a többi csapatot!

Budapesti Demó Március 2-án

Kedves Barátaink,

Az elmúlt és elkövetkezendő hónapokban körüljárjuk az országot, de március másodikán Budapesten futhattok össze velünk két helyszínen is:

Napközben a RedTeam-Lab invitálására a BSidesBud IT security konferencián leszünk, így új szemszögből, érdekes szakmai környezetben kerülnek robotjaink bemutatásra.

Este 7-től pedig a MOME Techlab vendégeként a Trafó Kortárs Művészetek Házában a Robot Revűn bemutatózunk és beszélgetünk a robotikáról.

Mindkét rendezvényre tudtok még regisztrálni, de nem kötelező mindkettőre. 🙂

Facebook események: BSidesBud és RobotRevue

Mivel az elkövetkező hetekben megyünk Sopronba, Miskolcra és talán Győrbe, Debrecenbe, Szegedre is, valamint lassan elindul a versenyszezon, ezért aki Budapesten szeretne velünk találkozni, annak itt a tökéletes alkalom!

Várunk mindenkit szeretettel, egész nap robotozunk, most minden kérdésre választ kaphattok.

Üdv,

Péter

Idén is találkozhattok velünk a Science NO Fiction Tudományfesztiválon

Még frissen él bennünk az emlék, ahogy a tavalyi Science NO Fiction Tudományfesztivál folyosóin az első lépéseket tette az a prototípus robotunk, melyből később a RoboCup világbajnokság konstrukciós díjas gépe lett.

Idén is nagyon készülünk a kétnapos rendezvényre, és természetesen kihasználjuk az időt, és dolgozni fogunk a helyszínen is, immár a 2017-es prototípusunkon.

Természetesen közben a tavalyi gépet is megmutatjuk szívesen az érdeklődőknek, és szívesen beszámolunk a versenyről is, ahonnan jövünk és ahová készülünk!
Tovább

Keress minket